isteni derelye. szerűség

2009.03.17. 00:13

azért szerűség, mert úgy dereng, hogy a derelye burgonyás tésztából van. tévedek? én pedig egy sima tészta tésztába töltöttem a szilva lekvárt.

az egész azzal kezdődött, hogy mindenképpen akartam gyúrni egy tésztát, hogy elkészítsem azt az ételt, amit a Noémi mutatott be nekem. egy ízes camembert sajt tetején a penész rétegbe léket vágunk, rozmaringot szórunk rá és egy-két gerezd fokhagymát rászeletelünk. én most egy pár csepp olíva olajat is tettem rá, aztán a saját fadobozába papír nélkül visszatéve megy a sütőbe, ahol 180 fokon kb 25 perc alatt a belseje teljesen megolvad és mikor a tészta megfőtt, (ne felejtsétek, hogy a tészta sosem várhat, de ez esetben az öntet sem, úgyhogy igazán jól kell időzíteni, bár a sajtban van egy kis türelmi idő, ha visszaveszel a melegből, simán megvárja, amíg megfő a tészta.)

amikor minden kész, a sajtot ügyesen megfogva egyszerűen ráöntjük a tésztára a megolvadt belsőjét és alaposan összekeverjük. a sajt héja, ha minden jól megy ropogósra sült, és habár az eredeti recept szerint ő megy a kukába, én apróra vágnám és megszórnám vele a tányért tálalás előtt. (a Noéminél én rágcsáltam el, de most is elfogyott friss kiflivel) a tészta főzővizét érdemes rendesen megsózni, mert a sajt elég sótlan.

ja, és habár magában is elképesztően finom, mindenképpen segít neki egy jó kis saláta. a Noémi rukolát adott hozzá, én most csak egy pár félbevágott koktél paradicsomot permeteztem le egy kis málna ecettel.

na, de nem is erről akartam beszélni.

mikor már tudtam, hogy meggyúrom azt a tésztát, kihúztam a fiókot, ahol a tartós cuccokat tartom és hirtelen ott termett egy csatos üveg, benne sűrű, majdnem fekete szilva dzsem, amit a Noémi sütött, még a tavalyi szilva szezonban, azt töltöttem bele a vékonyra nyújtott tésztába (fele 55-ös, fele durum, egy tojás, só és víz)

piszkei élesztő nélküli morzsát használtam, durvább, sötétebb és ízesebb a hagyományos zsemlemorzsánál. vajban pirítottam meg és a megfőtt derelyéket beleforgattam.

a kislány segített kinyújtani a tésztát és darabolni a derelyét, de végül megenni a sajtosat segített.

(ha estleg aggódnátok a diétám miatt, hát rendben, aggódjatok)

A bejegyzés trackback címe:

https://labelladieta.blog.hu/api/trackback/id/tr941006714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Garfyka 2009.04.05. 00:29:46

Sorella, nagyon szépen köszönöm a kitartó és szuper licitálásod. Ezennel hivatalosan és virtuálisan átnyújtok egy adag frissen sült, jellegzetesen angol húsvéti bucit, magyarul Hot Cross Bun-t :-) Kérlek írj nekem a garffyka kukac gémail pont com-ra, hogy az átadás-postázás, illetve a nagyon kedves felajánlásod utalásának részleteit egyeztessük.
Szívből köszönöm még egyszer és gratulálok :-))
Garffyka

Garfyka 2009.04.06. 15:47:15

Szia Sorella :-)
Írj nekem kérlek szépen a garffyka kukac gmail pont com-ra, hogy megbeszéljük mikorra süssem meg neked a bucikat, hogy adhatom át vagy hova postázzam. És egy szlaszámot is mondanék, ahova a licitnyerők felajánlásait gyűjtjük a Lea-nak.
Köszönöm szépen !
Garffyka
süti beállítások módosítása